Typographia, 1890 (22. évfolyam, 1-52. szám)
A könyv- és kéziratgyűjtés egykorú az Írás történetével: már a legrégibb időkben, a rómaiak és görögök idejében voltak könyvtárak. Később, midőn e birodalmak bukása után a művelődés terén hanyatlás állott be, természetesen a könyvek és igy a könyvtárak is ritkábbak lettek. A középkor végén minden téren beállott haladás következtében a könyvek szükséges eszközökké lettek s ez a nyomdászat föltalálása után, az újkor kezdetén, még fokozódott, s ugy a közintézeti mint magánkönyvtárak szaporodtak. Akadtak emberek, kik a régi könyveket, különösen az írottakat, oly szenvedéllyel gyűjtötték, mint akár napjainkban sokan más régiségeket, természettani tárgyakat, sőt sok esetben még jelentéktelen tárgyakat is gyűjtenek.
Hazánkban az első, s legjelentékenyebb könyvgyüjtő I. Mátyás királyunk volt, ki oly jeles könyvtárt alapított, hogy idejében egész Európában ritkította párját, s könyvtárának napjainkig fennmaradt egy-egy példánya valóságos kincset képez. (....)
A gyűjtők szenvedélye rendszerint szétágazó. Amaz mohón keresi az újságokat, másik a szinlapokat, programmbeszédeket, van aztán olyan is, kinek könyvszekrénye csakis régi könyvekkel van tele, mig egy negyedik az elkobzott s letiltott könyveket gyűjtögeti. Az ilyen gyűjtőket sokan szeretik kigunyolni, holott bizonyos tekintetben megérdemlik a méltánylást, mert az irodalom s közműveltség történelmi fejlődésére gyűjteményeik sok esetben fényt derítenek. A könyvgyűjtési szenvedély a legártatlanabb, s habár gyakran menthetetlen költekezésre kényszeríti is az embert, nemes gyönyörűséget szerez az illetőnek.
