Pesti Napló, 1897. február (48. évfolyam, 32-59. szám) 1897-02-20 / 51. szám
Újabban Olaszországban is nagyon általánossá vált a könyvgyűjtés szenvedélye, s ezzel együtt az olasz ódon-könyvkereskedés is bámulatosan fejlődött. A német irodalom termékein kívül a milánói és római piac bátran versenyezhet olcsóság tekintetében a lipcsei könyvpiaccal. Hogy mégis Németországból áramlanak be Magyarországba a francia, angol, sőt még az olasz könyvek is, annak a Németországgal kötött kedvező kereskedelmi és postaszerződés az egyedüli oka. S csodálatos, hogy bármennyire fejlődik is a könyvgyűjtés és a könyvkereskedelem Olaszországban, a legteljesebb és legértékesebb Dante-könyvtár mégis Drezdában van.
Vannak olyan könyvgyűjtők is, akik csupa szeszélyből hódolnak ennek a nemes szenvedélynek. Van aki csak foliánsokat gyűjt, van aki csak a kötés kedvéért gyűjti a könyveket, Albrecht professzor pedig harminc éven át csak azért gyűjtött könyveket, hogy bebizonyíthassa, hogy Lessing volt a világ legnagyobb plagizátora.
Az ilyen szeszélyes gyűjtőket a lelkiismeretlen antikváriusok természetesen tőlük telhetőleg
zsarolják. Ezt rendesen sejti is az áldozat, az igazi könyvgyűjtő éppen ezért vásárol egyszerre 3—4 kereskedőnél, hogy összehasonlításokat tehessen, s valóban évekig kell kipróbálni egy-egy antikvárius szolidságát. A könyvbarát pedig a neki nagyon drágára tartott könyvet egy harmadik emberrel gyakran igen olcsóért megvásároltathatja.
Ezen a bajon van hivatva segíteni a könyv-aukció, mely a külföldön nagyon divatos. Ha az antikvárius hozzájut egy nagy könyvtárhoz, kinyomatja a könyvek jegyzékét — árak nélkül, s a jegyzéket megküldi a rendes vásárlóinak. A vevő azután kínál a könyvért annyit, mennyit neki az a könyv megér, s azért a pénzért a nyilvános árverésen rendesen hozzá is jut. Ezeket az aukciókat nálunk, Magyarországon is jó volna meghonosítani. A magyar könyvbarátok akkor sokkal könnyebben kiegészíthetnék a gyűjteményeiket s a nyilvános könyvtárak is beszerezhetnék azokat a könyveket, amelyek eddig szégyenszemre hiányzanak belőlük. Például a félmillió könyvből álló nemzeti múzeumi könyvtárban a Magyar Tudományos Akadémia kiadványai közül alig van meg valami. Mert Magyarországon a nyilvános könyvtárak a legszenvedélytelenebb könyvgyűjtők.
Érdekes, hogy Magyarországon a legkeresettebb és legdrágább könyv a nemesi családok névjegyzéke. Egy teljes példányért 120—150 forintot is ígérnek, — pedig ezt a művet igen sok példányban nyomatták. Az Ipolyi-féle Magyar Mitológia, amelyet öt forint helyett ma hatvan forintjával keresnek, a példányok csekély száma miatt olyan drága.
A magyar irodalom termékei különben alig szerepelnek az antikvárius bódékban. — Arany, Vörösmarty, Tompa, Eötvös műveinek az új példányai sem fogytak el, — nemhogy antikváriusoknál lehetne olcsón pénzért kapni. Úgy látszik, hogy Magyarország számára találták fel azt a közmondást, hogy «habent sua fata libelli».
